Teodor. Isten ajándéka. Ezt jelenti a neved. És valóban életed
minden egyes pillanata ajándék volt számunkra. Köszönöm! Köszönöm,
hogy voltál nekem négy évig, és szebbé, jobbá tetted kis lényeddel
a hétköznapokat. Köszönönöm a narancssárga ragyogó szempárt a kéken
csillogó szürke, pihe-puha selyem bundában, a mindig mosolyra
emlékeztető édes kis bajusztartót, a hosszú kedves szempillákat, a
vidáman meredező szemöldökszőröket, a meleg, puha tappancsot, mely
hozzám érve soha ki nem eresztette azokat az óriási, éles
karmokat.
Köszönöm a nyafogós, követelőző kora reggeli ébresztőket, a
huncut bújócskákat, a kedves dörgölődést, a hosszú vigasztaló
dorombolásokat, az ágyon bájosan elnyújtózó mókás figurákat, a
lebbenő takaró alá való izgatott lopakodásokat, a mindig főlényesen
a dolgok fölé kerekedő arisztokratikusságot.
Sohasem felejtem, amikor tenyerembe fektetted édes bumi
pofikádat és a párnán a szememet kinyitva szabályosan léleKző kis
tetsted látványa fogadott..olyan jó, hogy ott voltál! De nem
feledem az orrodra nyomott cuppanós puszik ízét, a homlokodba fúrt
orrom füledbe szimatoló számodra talán idegestő szokását, amiért
sosem haragudtál.
Leírni sem győzöm mindazt amiért hálás vagyok neked de drága
kicsi lélek, te négylábon járó szeretet. Megszakad a szívem, hogy
már nem lehetsz velem, sírok, mint egy gyerek és vigasztalhatatlan
vagyok mindörökre.
Mert ez az Isten ez olyan Isten, hogy visszaveszi az ajándékát,
a lelkemet pedig pányvára feszíti, hogy az angyalok stopplis
cipőben azon futballozzanak! Becsapott engem az Isten, azt hittem
megegyeztünk, de csak szemfényvesztés volt az egész, csalfa vak
remény! Mert kértem, könyörögtem, hogy csak egy kis biztató jelelet
adjon nekem, hogy tudjam van esély, és adott!
Annyira boldog voltam, szorongattam a lelkemben, a titkos
egyezményt és sírtam örömömben, hogy van csoda! De becsapott. És én
összetörtem, mert elvett mindent. Sőt egyszerre szakasztott
ki többet a lelkemből, hisz, akit leginkább szeretnék, most azt is
gyűlölni tudom csak. Nem szeretlek hát téged sem mától te gonosz
Isten! De leginkább önmagamat gyűlölöm.
Gyűlölöm magam minden gyarló ostobaságért, a tehetetlenségért, a
feltétlen bizalomért, a hosszú napokért, az elhalasztott
lehetőségekért, az elvesztegetett drága percekért. Remélem te drága
jó kismacska megbocsátasz egyszer a sok fájdalomért, a kínzó
műveletekért, az erőszakos buta viselkedésemért, a szívem
vakságáért és mindenért, amivel ártatlan kis életedet
megnehezítettem.
Elvesztettem a hitemet. A hitet a szépben és a jóban. Ott van a
hűvös, nirkos anyaföldben tegnap óta, mert oda tettem melléd, úgy
80 cm mélyre. Ma nem érdekel semmi, mától nem akarok már én sem jó
lenni. Majd csak úgy leszek és ha jön az Ördög odaadom neki a
lelkemet ingyen, hisz a stoplis cipőktől úgyis olyan lyukacsos,
hogy nem jó már semmire.
Olyan jó most mindnetől, mindenkitől távol lenni, nem látni az
utcán a rohanó, igyekvő tömeget, a csomagokat cipelő embereket, a
fehér hóesés leplező takaraóját, az ostoba reklámok idegesítő
szlogenjeit. Gyűlölöm, az emberek előttem való toporgását, a
mögöttem jövők szuszogását, az autók dübörgését, az emberi hangok
semmitmondó maszlagát, a tökéletes ünnep marketingjét,a hazug,
kiábrándító mondatokat, az együttérző-semmitmondó szavakat, a
máskor kedves, de most leginkább bosszantó szólásokat, a hangos
kacajokat, a szabályokat, melyekett most bárki számomra
megfogalmaz.
Hagyjon békén, hagyjon békén mindenki, ne szóljon hozzám, ne
érintsen. Így jó most nekem mert, akit érintenék nem érinthetek,és
nem kell más.
Címkék: Címkék: búcsú, teodor
A tegnap délutáni rossz szájízt (ahogy olvasható előző
bejegyzésemben) egy igencsak kellemes mézédes íz váltotta fel.
Ennek megesését bíznám a publikumra és magamra, hogy ne felejtsem,
mennyire kegyes hozzám a sors, még a szám ízét sem hagyja keserűen,
hanem mézédes ízzel kényeztet engem.
A pályán gyorsan siklottunk, kaptam zöld jeges téát is, azt
ilyenkor nagyon szeretem. Budapesten szép idő volt, a szememet
sokszor be kellett csuknom, mert a szikrázó napfény teljesen
elvakított, és az egész látóhatár olyan sejtelmesen valószerűtlenné
vált, misztikus sárgás-fehér egyveleggé folyt össze az egész
Podmaniczky utca és a Dózsa György út is. És időben hazaértünk,
ahol az ismerős házak már messziről integettek és az emberek
ráérősen, vagy épp sietve sétáltak valahova. Igazi péntek délutáni
hangulat volt, olyan igazi kisvárosi stylban. Rendeben van ez így,
tudtam talán nem kések oylan sokat az általános iskolai
osztálytalálkozómról, lesz időm lepakolni, a sötét árkokat a szemem
alatt kicsit palástolni az YSL korrektorral és némi üdítő pirosító
felvitele után gyors léptekkel elindultam az iskolába. Ugyanabban a
teremben ültek, én mint mindig késve beestem és senki nem lepődött
meg, majd némi ügyetlen párbeszéd után már csak én voltam hátra,
hogy meséljek az életemről, mi minden történt velem az elmúlt 15
évben.
Rövidre fogtam, de kiálltam és elmondtam, hogy elvált asszony
vagyok, pont aznap volt a 2. évfordulója..) gimiben megbuktam
matekból, meg fizikából, de még egyetemista vagyok és szeretem amit
csinálok, és nem bántam meg semmit, ott vagyok, ahol lennem kell és
ez jó. Minden rendben van. Igazán. Ennyit tudok mondani, minden a
legnagyobb renben van. Anikó nénit tegezzük. Még mindig ugyan úgy
néz ki, a hangja, a kedves fogai, ugyanaz a báj és az az igazi
pedagógus szellemiség. Azt hiszem ezért is hálás lehetek, akkor nem
értékeltem, akkor mindnen olyan természetes volt és magától
értetődő. És az osztályterem könyvespolcai olyan hatalmasnak
tűntek, ahogyan a terem is tátongó nagy szörnyszájnak tűnt olykor,
s mi benne pici étkekként ültünk vigyázva. De most úgy tűnt, hogy a
fél padot elfoglalta a fenekem, a polcokat már észre sem vettem, a
tábla teteje is lejjebb csúszott sokkal. Pedig akkor is 168 cm
voltam már. Na ez az érthetetlen.Az elménk nőtt? Vagy az egónk,
hogy már szűkösebbnek látjuk a termünket, ahol három évig okultunk?
Nem tudom, de jó volt, jó volt látni mindenkit és még jobb, hogy
utána beültünk az Aranyhomokba, ahol egy két ital és Anikó néni
távozása után mindenki még oldottabb lett. És előkerültek a
póz nélküli igaz történetek, a jól eső, meleg kézsimítások, mikor
együttérzően a másik szemébe nézünk, és azt mondjuk, hidd el,
minden rendben lesz, és komolyan mondjuk, és akkor, akkor nagyon
máshogy kezdjük el érezni magunkat, és már jobb, még jobb, mintha
az a 15 év csak egy hosszú-hoszú nyári szünet lett volna, sok-sok
tapasztalattal, néhány ránccal és több cigivel.
Aztán a kecskeméti éjszaka persze könnyen magábaszippantja a már
átszellemült emberfiát, s az ismerősök a pultnál és az asztaloknál
már hiányzónak tűnnek, és igen átmegyek a Lulu-ba mert ma jó buli
lesz, ott lesz mindnenki nekem is ott a helyem. És még be sem érek,
már a hideg sopronit a kezembe nyomja Ilián, aki mindnig figyel és
figyelmes, valami megmagyarázhatatlan kedvességgel viseltetik a nők
és a barátok felé. Azt hiszem őt sokan szeretik.Én is.
Utána meglátom az exférjemet. Vele Barnóth úr és neje. Akik már
mr és mrs Barnóth. Az esküvőn én nem voltam, összeférhetetlenség
miatt. Csabi azt mondta ott lett volna helyem,de
megnyugtattam , hogy én lélekben ott voltam és ez számít. Aztán
sokat meséltünk, anekdotáztunk a múltról, témáztunk a jövőről,
fecsegtünk a szexről,a mély érzelmekről, a munkáról...néha egy-egy
jobb számnál megindult a lábam és ráztam, de csak annyira, hogy a
kezemben lévő ital ki ne lötyögjön... Zsolt is jó fej volt, nem
sokat szólt, de ha igen, vicces volt. Közben Mesi is telefonált az
USA-ból. Minden együtt volt. Milyen jó itthon lenni, még ha nem is
"haza" jöttem. A tequila is jól esett sóval és citrommal.
Aztán megláttam őt. Őt akit nem nem lehet nem észre venni,
hiszen hosszú platina haján csillog a legyérebb fény is, és a
társaság csak őt lesi, körbeállják, megsimítják, s kacaja
csilingelve száll az ütemek felett. A piros, hátán kivágott
ruhájából elegánsan kidolgozott kis hátizmai oda -oda vonzották a
vágyakozó, s irigykedő pillantásokat. A szabályosan gömbölyödő,
kerek popsi, amiről még a helytelen szögből vetődő fénysugarak is
lepattannak, ott feszült a fekete latex nadrág vékony anyaga alatt.
Oda már legtöbben nem is mernek nézni. A férfiak
önkontrollhiánytól tartva, a nők pedig zavarukban, nehogy arcuk
árulkodjon sárga gondolataikról és a sötét félelmeikről. Odaléptem
hozzá, hogy üdvözöljem és megtudjam meggyógyult-e már? Paris, jól
vagy?
Nagyon megörült, s egy pillanatig sem tétovázva odanyomta ajkát
az ajkamra és puha nyelvével huncutul megcsókolt. Becsuktam a
szemem.Mindketten becsuktuk a szemünket és nem törődtünk azzal,
hogy tele van a hely és a beszélgetőpartnerek elnémulnak, csak a
zene dübörög ütemesen tovább, de már az is sokkal halkabbnak tűnt
számomra. Ez még hosszú másodpercekig tartott, s az íz, az a
mézédes, meleg íz, még engem is meglepett. amikor kinyitottam a
szemem, visszaálltam a helyemre és folytattuk a beszélgetést. Senki
nem kérdezett, nem mondott semmit. Én sem, csak egy halvány kis
mosoly ízlelgette azt az édes ízt a szám sarkában, amit a sör sem
tudott lemosni. A mosdóhoz vezető úton álltunk és Ő kis idő múlva
besétált, a tőle megszokott nyújtott, csípőtekerős, hosszú combjait
egymás elé pakolós léptekkel. Paris Hilton lehet kardjába dőlne, ha
látná. Nekünk itt ő az igazi kecskeméti Paris Hilton, a forma
ikonja, a sport múzsája.
Visszafelé jövet tekintetünk újra összetalálkozott, s huncut,
kacsintás nélkül is egyértelmű, titkos egyezmény életbe lépett
közöttünk. A második csók is ugyanolyan meleg és édes volt mint az
első. A szemünket újra behunytuk, és hagytuk, hogy az a buja,
borosta nélküli, jóízű öröm befészkelje magát náhány percre az
életünkbe és nem törődve semmivel, kicsit hagyni a képzeletet
szárnyalni és olyan különlegesnek érezni magunkat, amilyenné csak
egymás által válhattunk. Közben egy kósza érintésre megsimítottam
azt a tökéletes feneket. Azt hiszem David Lynch sem rendezhette
volna meg ügyesebben ezeket a jeleneteket, hiszen a pink neonfény,
a giccses színek és az alkholol mámorító szimbiózisa ott villogott
a fejemben, s a Veszett a világ története életre kelt abban a pár
percben. Nem is kívánhatnék ennél jobbat. A kedvenceim
megelevenedtek...Ha kecskeméti kultuszkör alakulna, annak egyetlen
középpontja lehetne csupán: Tiff baby teste.Testkultusz, ez az.
Az esküvőm napján, amikor a fehér madeira mintás ruhámban és a
frurusra vágott barna hajamban virágkoszorúval ücsörögtem a
boweling center éttermében a Malom emeletén, akkor is nagyon örült.
Nem biztos hogy nekem, vagy nekünk, de nagyokat kurjantgatott, s
Balázs csitítgatta is, de én nagyon élveztem, jót mosolyogtam azon
a gyönyörű, kihívóan üde, megkapóan esetlen, merész tekintetű s a
végtelenségig őszinte lányon, aki azt mondta pont olyan vagyok,
mint egy Chanel modell. A menyasszonyi sminkem pedig akkorra már
igencsak megviselt volt, a koszorúról is hiányzott néhány
alkatrész, s talán a madeirás fehér lenruhámon is éktelenkedett
egy-két pezsgőfolt....de ő gyönyörűnek talált. Ő a kecskeméti Paris
Hilton, a testkutusz leányanyája, akinek a mézédes csókját
nem feledem, s a meggyíz mellé helyezem az emlékeimkonyhájában.
Címkék: Címkék: a kecskeméti paris hilton, csók, david lynch
CS:1:43pm:szaiuszia
A1:43pm:szia,miujság?
CS:1:45pm:megvagyok tényelg pestre költöztetek vagy csak átirtad
a várost?vagy már régóta itt laktok csak eddig nem tűnt fel ?
:D
A1:45pm:nem egy bő éve vagyok itt
CS:1:45pmvagyok ? egyedül ? vagy mi ?
A:1:45pm:hétvégente néha hazamegyek kecskemétre ahogy ma is
CS:1:46pm:nem férjehz mentél ?
A:1:46pm:egy barátnőmmel albérletbende már el is váltam 2 éve
pont tegnap volt 2 éve
CS:1:46pm:hamar ment
A:1:46pm:ja
CS:1:46pm:ehehz képest elég gonosz volt az a beszólásod hogy
azért akarok talizni, hogy pótoljam az elmaradt randit :)
A:1:46pm:miért lett volna gonosz...főleg mi az h ogy ehhez
képest?
CS:1:47pm:mert simán csak úgy nem lehetek kiváncsi rád 15 év
után ?
A:1:47pm:nem értem az összzefüggést
CS:1:48pmnem láthatom ki lett a 14 éves kislányból ? :)vagy 12hm
?
A:1:49pm:nem tudom mi lenne az értelme az érdelkődésneknme is
értelek komolyan????15 év után amikor azalatt az idő alatt semmi de
semmi
CS:1:49pm:most irtam le, simán cska kiváncsi vagyok rád
A:1:49pm:kontakt nem volt...
CS:1:50pm:ez ilyen hihetetlen ?
A:1:50pm:háát nem nem tudom
CS:1:50pmahogy megtaláltalak a wiwen meg itt bejeölteleka
kontakt meg...
A:1:50pm:annak örülök
CS:1:50pm:7ből 2x válaszoltál úh ne mondd hogy miattam nem volt
:)
A:1:50pm:de ez nem a 15 év termése hanem az bejelölés utániami
kb 1 év..
CS:1:51pm:nem találtalak meg előtteazt modnták elköltöztetek
onnen kecskemétrőla dobó krtrólha hazudtak akkor hazudtakde
kerestelek párszor
A:1:51pm:elköltöztünk de kecskeméten maradtam
CS:1:51pm:és hogy találtalak volna meg?plusz én 95 óta pesten
vagyokés amilyen kedvesen elhajtottál miután behülyítettél
A:1:52pm:?
CS:1:52pm:nem tudtam akarsz-e beszélni
A:1:52pm:háááát nem tudom véágül is én írtam azt a levelet..
CS:1:52pm:de most hoyg tudom
A:1:52pm:és ha megbántam volna megkerestelek volna szerintemde
nem így alakult
CS:1:53pm:nem kerestél volna meg akkor sem ha megbánod. túl
büszke vagy te ahhoz :)de ez mindegy
A:1:53pm:szerintem meg nem ismersz ennyire
CS:1:53pm:most hogy elérhető távolságban vagy már van értelme
kiváncsinak lenni hát.. ha azt hiszedhogy azért akarok 15 év után
találkoznui veled mert még mindig a nőt látom bennedakkor mondjuk
úgy hogy önbizalomban nincs hiányod
A:1:54pm:na jóó.
CS:1:54pm:és akinek van önbizalma az sokszor túl büszke is mint
te is
A:1:54pm:szerintem hagyjuk ezt a sárdobálást mert már 2szer
írtál 2 sorban olyatamit szerintem 15v év távlatából kissé
korlátoltságnak tartok részedről kijelenteni
CS:1:55pm:szépen megkértelek hogy találkozzunk,erre közölted
hogy ne is álmodjak randirólez az alap :)
A:1:55pm:azt viccesen írtam, de amúgy meg nem gondolom, hogy
egy15 évvel ezelőtti szimpátiából csupán közönyös emberi érdeklődés
hajt egy fiatal férfitegy fiatal nő iránt,aki annak idején mondjuk
még gyerekként tetszett neki ez az alap
CS:1:56pm:akkor mi? hogy megint pofára ejts? vagy mi ? :D minden
pasit ilyen hülyének nézel vagy csak engem ? :)
A::57pm:úristen milyen csvelybe keveredtem mén itt péntek
délután..nem is hiszem elvalami bajod neked?van
CS:1:58pm:nincs csak nem szeretném ha azt hinnéd hogy a női ffi
vonzalom miatt akarlak látnihanem csak mint embert.
A:1:58pm:oké akkor most már nem hiszem
CS1:58pm:lehet hogy nem hihetpő de ettől még ez az igazság
A:1:58pm:oké,örülök
CS:1:59pm:jó lecke voltál anno, még egyszer nem megyek ilyen
téren a közeledbe, ne félj
A:1:59pm:nem féleknem erről van szó
CS:2:00pm:akkor miért nem találkozhatunk ? komolyan érdekel
?
A:2:00pm:csak nem értettem és most sem értem
igazán2:00pm-?2:00pmhogy miért kéne találkoznunktök jó h itt
megtaláltál
CS:2:00pm:pl hogy elmeséld hogy lettél pszimeg miért mentél
férjhezés miért váltál elhogy élszhogy nem ilyesmik
A:2:01pm:éretm jó akkor majd beszélgessünk nálatok, holgy én is
megismerjem a családodat, milyen apuka lettél, milyen férj, hogy
éltek stb....
CS:2:02pm:nyugodtan
A:2:02pm:rendbenakkor megbeszéltükmajd egy alkalmas időpontra
invitálj meg és meglátogatlak benneteketés akkor majd jót csevegünk
a sok közös élményrőlamite gyütt éltünk át..te nem érzed hogy ez
kicsit vicces?vagy morbid?mert szerintem azne haragudj és ezt a
vitatkozást győzködést meg tényleg nem tudom hova
tenniúgyhoigyszerintem ne fáradj az időpont kesesésselmert nem
fogok elmenni, nem találom jó ötletlekés nem akarlak megbántani, de
így érzek
CS:2:08pm:hmmértem hogy minden ffitól tartasz
A:2:08pm:igenmilyen jól látod
CS:2:09pm:és mindenkit rossznak látsz
A:2:09pm:pontosannagyon jól ismersz,köszönöm a felvilágosítást
magamról majd elgondolkodom most elköszönök. légy jó
CS:2:10pm:nem akartalak bántani csak látni
A:2:10pm:szép napot
CS:2:10pm:de ha ilyen nehézinkább nem érdekelsz szia
A:2:10pm:szia
CS:2:10pm:leveszlek a bartátok közülnem barát aki nem beszél
velem szia
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Címkék: Címkék: eset
Minden úgy van jól ahogy van. Persze lehetne mindig jobb, több,
szebb, de alapjában véve, amikor az ember kicsit megáll, lelassít
és a megszokottság közönyét levetkőzi, rájön, hogy mennyire
szerencsés.
Igen én is szerencsés vagyok. Talán te meglepődsz ezen, de én
valóban így érzem. Tegnap nagy igazságokat feszegettünk az
iskolában..nem hiába, végül is az egyetemet ezért találták ki.
Ilyenkor jutnak eszembe azok a köznépi nagy bölcsességek, amikor
azt hangoztatják, hogy az élet iskolájába jártak. Nos ez egy
bizonyos formában helytálló, de egyébként bullshit. És ezzel nem
akarok senkit kisebbrendűségi érzésbe, vagy meg nem felelési
státuszba taszítani, de akkor is ez a véleményem.
Olyan emberektől hallani véleményt, élettapasztalatot, akik nap
mint nap önmagukat is és a világot is mint állhatatos megfigyelő,
vagy kíváncsi látogató figyelik, az nagy élmény.Akik rámutatnak a
hétköznapi dolgok egyszerűségéban rejlő csodákra, és képessé
tesznek szeretetükkel figyelmünket arra koncentrálni, hogy a
legnagyobb bonyolultságukban is megértsük azokat.
S emellett ne feledjünk el embernek maradni, sőt mi több, igazán
emberré válni. Ezt azt hiszem nagyon kevés dolog kárpótolhatja az
életben. Persze ugyanez igaz a barátokra, azokra akiket feltétel
nélkül szeretünk, akik szavát nem szakítjuk félbe, bármit is mond.
És azok a dolgok akkor igazán fontossá és mindent áthatóvá válnak
életünkben, és akkor nem felejtünk el úgy lefeküdni, hogy ne
éreznénk valami mérhetetlen hálát, valami megfoghatatlan
végtelenséget, aminek részesei lehetünk.
Hiába néha nem látja jól az ember az előtte álló utat, s akkor
nagyon megijed, sőt elkeseredik, szorongóvá válik. De rájöttem ez
természetes! Ez teljesen normális. Mert annyi az egész, hogy ha
előre nem látunk épp a nagy homálytól, mely szemünket fedi, akkor
csak be kell hunynunk, s nem minden áron előre tekinteni, hanem
tudni azt, hogy mi volt eddig. És abból táplálkozva, ami megvan, az
ember nem veszítheti el az utat, bármennyire is láthatatlan,
ismeretlen előtte a táj.
Ettől függetlenül még várhat hiába, állhat rossz helyen, de
végleg eltévedni már nem fog. És ez olyan jó. Biztos ezért is
erőltetik a sulikban a gyerekeknek a történelmet, mert ha van
gyökér, valami kollektív identitás, akkor egy nemzet sem térhet le
visszatéríthetetlenül a pályájáról, mindnig leszenk olyanok, akik
újáépítik mindabból, ami már valaha alkotta.És ebben az idő a
kreatív tényező. Ebben sajnos benne van a gyűlölet is, a háborúk
borzalmai, melyek mindig egyénre mérik irdatlan csapásaikat, de még
sincs utópisztikus állapot, soha nem is volt, és nem is lesz. Talán
mégis volt? A Paradicsomban, mielőtt az első emberpár bűnbe
nem esett, s a kígyó által nyújtott almát Éva el nem fogadta, majd
megkínálva vele Ádámot nem lettek örökre kitaszítva az
Édenkertből.
Hol az Édenkert? Talán a szabadság maga....Számomra valamiért
egészen hasonszőrűnek tűnnek.
Kérdem én, vajon amikor a szabadságot kaptuk a Jóistentől, nem
volt előre belekalkulálva, a jó és a rossz döntésének lehetősége?
Nem az a szabadság, hogy mindig jól élek és mindnig mindent jól
csinálok, hanem az, hogy képes vagyok dönteni és a döntéseimért
felelősséget válallni, és ha hibázom, akkor elfogadni. A szabadság
nem létezik felelősség nélkül. Ezt írtam már az általános iskolai
fogalmazásomban is...Anya emlegette is sokat, amikor csak reggel
értem haza....
Címkék: Címkék: gyümölcs, kert, paradicsom
Az evolúció rendjét meghazudtoló életed már megint igazolást
nyert szememben. Először is sáskából átvedleni oroszlánba, nem épp
megszokott. De azt már eddig is sejtettük, hogy te valami
különleges faja vagy a Jóisten teremtményeinek. A biodiverzitás itt
nyer igazán értelmet, és színt. Most sáska létedet hátrahagyván,
levetve zöld csuhádat bozontos sörényt növesztettél helyébe. a kis
nőstények meg körülrajonganak, isszák ásításod közben mormolt
bölcsességedet és elédjárulnak, hogy bár megfakult, de rőt
sörényedbe ujjaikat bele-beletúrhassák, s közben ínycsiklandozó
étkeket eléd tolva nyerjék el kegyeidet, csak egy pillanatra és
magasztalják a percet, mikor tekintetedet rájuk veted. Persze csak
igen rövid időre, hiszen téged már a földi javak habzsolása helyett
sokkal fenköltebb ügyek érdekelnek, s idődet nem vesztegeted
feleslegesen. Az egyik amúgy is túl fiatl, a másik túl vékony, a
harmadik, túl nagyvilági, a negyedik túl gazdag, az ötödik túl
öreg. Nincs már kedvedre való, csak a mozgókép világa, a
fantasztikus művészet, a meg nem értett, de átérezhető romantika, a
zsenialaitás és az őrültség határán egyensúlyozó misztikum. ebből
élsz, ez éltet, ettől vagy boldog, és másokat is ezáltal teszel
boldoggá, bár minden igyekezeteddel azon vagy, hogy azért ne túl
boldoggá. szeretnéd megtartani maganak, és súlyos gondolataiddal
egyedül maradni. Miért nem értik meg? Miért akarnak símogatni, mint
olcsó plüssjátékot karukba venni és ringatni. Tegyenek már le, hisz
elszédülsz. Kicsit talán akkor hagyod magad, még az őszi napsugár
elég fényességgel ragyog vissza kusza bajuszodról, kócos
sörényedről, de már agyaraidat nem csattogtatod oly bőszen, hisz az
annyira méltatlan. Inkább hanyag mozdulattal tolod magad elé a
finom bort, de már jobban esik kortyolni belőle egyedül. Talán néha
engem viselsz el magad mellett, hiszen a nagy igazságaidra mindig
vevő vagyok tudod jól és némi csodálattal vegyes megvető kritikával
legyezgetem hiúságodat. És nem utolsó sorban hasonlóságunk az ami
büszkévé tesz, a tükör amit én tartok neked, kissé ugyan homáylos,
de te pont így látod jónak benne a világot és magadat, benne
mindannyiunkat. Hálás is vagyok érte.
Ma ismét sokmindenért lelkes lettem újra, a szellemi, fizikai
vegetációnak vége. A lelkemet felüdítette a rám váró feladat és a
hit, mellyel nekivágok az elvégzéséhez. Ráadásul a fájdalom és a
rettentő fáradság, mely mániáimat követi igazán elviselhetetlenné
kezdett válni, így kihasználva a napsütéséses száraz szerdát
elmentem végre futni. A Margit-sziget befogadó, ismerős, puha-vörös
szőnyege mindig szivélyesen fogadja betonból arra vetődő, mozogni
vágyó polgárokat. ma sem történt ez máshogy.Végre Pisti is ráért, ő
is bejelentkezett, mintegy emlékeztetve izomsejtjeimet, hogy legyen
már végre rend. Ez mindig viccesen zajlik. A kioldózodott cipőfűző
megkötését is harsány vezényszavakkal kísérte: "addig, amíg bekötöd
sem állhatsz meg, helybenfutás!!!Miii? Hhogy nem tudod bekötni,
akkor kötötted volna meg két csomóra, nem várunk, meg kell előzni
azt a lányt!" Megvolt. 5,4 km. Egyhuzamban...izzadtan, kissé
remegő lábbal, még a kerítést is át kellett másznunk, mert közben
bezárták a Chacha felőli bejáratot...Küldetés teljesítve. Vizesen,
ziláltan indultunk, Pisti fején a törölköző mint arab sejk főfödő
virított, csak rózsa minta sejtette haloványan a viselet értelmét.
Mindnesetre, hogy meg ne fázzunk, betértünk a Kinoba, ahol meleg
volt, kedves a személyzet és egy ezresért ittunk két korsó
Krombachert. Még egy egy cigarettát is elpöffentetünk a z ajtó
előtt, hisz igazi sportemberek már csak így teszik! Majd a hűvös
nagyvárosban hazaindultunk, hogy még láthassam az aluljáró tarka
életét, ami ilyenkor átváltozik kissé csendesebb, meghatóbb,
prostiktól és unott striciktől megszállt területté. Az ócska
italtól, s talán néhány ütéstől felpuffadt arcok, elmosódott
körvonala a kapucni és a szedett- vedett takarók alól most
hangtalan kísérte utamat. De én most alig figyeltem rájuk, pedig
szeretem szemlélni azt az életet, melynek csak ezt a kis szegmensét
láthatja ilyenkor az arra elhaladó.
Kár hogy ma te ssem hívtál fel, elmeséltem volna, hogy az élet
milyen szép, az álmok milyen színesek, és a lelkek túlcsordulóak.
Az elbaszott állásinterjúk sem tudják már kedvem szegni, mert
sokkal nemesebb cél éltet. És a holnap még bizonytalansága ellenére
is csak azt jelenti, hogy egy nappal közelebb vagyok ahhoz, ami
igazán fontos.
A kutyaszar a platzon, a graffity a falon is mind e csodás
érzést élteti, hogy a "szeretl Norbi öröké" helyesírási hibáiban
ott rejlik az izgalom, hogy a kedves elolvassa amikor arra jár, de
jajj meg ne lásson.... mert a szerelem nem lehet más csak az ami,
és az értelemnek ott semmi helye nincs.Ezért mosolyogva és elnézően
szemlélem a színes firkákat és meghatottan szegem le atekintetemet,
hoyg kikerüljem a járda közepén éktelenkedő ürüléket, vagy adöglött
galamtetemet, amiből mára már csak néhány bordacsont és toll
hirdeti az elmúlt élet bonyolultan szervezett egységét. Az egész
részekre bomlik, a részek egésszé állnak össze, ez a körforgás az,
aminek kitüntetett szemlélői lehetünk, s talán egyszer majd
megértjük.
De most csak élvezzük, s néha átkozzuk, olykor megbecsüljük, s
néha amikor a sáskából oroszlán fejlődik felkacagunk és rájövünk,
még élünk.
Címkék: Címkék: futás, körforgás, pgy és pista barátom
Na hát a kétségbeesés, halálvágy után Sarah valahogy csak
túlélte ezt az éjszakát is. Nem hiába bízták rá a a Bölcsek a
követ, amit most a lelkére vett, van már tapasztalata....
Ezen kívül, ha fogadott volna, akkor most sokat nyert volna,
vagy ha lenne jóslásért járó világkupa, azt is elnyerte volna, vagy
egy Petőfi emlékérmet legalább adhatnának neki, hiszen a nagy költő
is előrevételezte hogy a harcban fog elhullni......(Ez már így
kellőképp teátrális is, hurrá!)Persze nem csak jövőbe látó képesség
az amiről szó van, hanem inkább a megmaradt racionális gondalatok,
amik bőszen figyelmeztették. De türelmetlen, infantilis énje
gyorsan elzavarta ezeket a kemény gondolatokat, hogy átadhassa
magát a meséknek, és az ingoványos út vége felé pislákoló, vagy
talán csak délibábként tündöklő kis gyertyafény forrása felé
elinduljon. S közben álnokul mondogatta magának a hazug szavakat
nem kell így történnie, lehet kivétel, pedig tudta jól, hogy mivel
áll szemben. Ess jó ember, sokkal jobb és tisztességesebb ember
nála, és nem szabadott volna hagynia hogy ez történjen.
Akkor még ő sem tudta mi történik igazán, csak azt tudta, hogy
mennie kell, így is soká maradt, nem ez volt a terv, nem is volt
igazán terv, de azt a meghívást semmiképpen nem szabadott volna
elfogadnia mint okos, tapasztalt, eléggé rafinált, nagyvilági
hölgy....de az értelem már pénteken felmondta a szolgálatot, és
igazából titkon abban reménykedett, hogy végre nem kell
gondolkodnia, nem kell felelősséget vállalni magáért...de sajnos ez
így kivitelezhetetlen.
Utólag minden olyan szánalmas. Tegnap még keservesen síratta
magát miatta, és a csapongó gondolatai már-már elszabadították a
poklot is, nem tudott uralkodni magán, rá volt írva az arcára, mi
játszódik le benne.Megsértett hiúsága, fennhéjjázó önteltsége és
önzősége ott toporzékoltak a könnycsatornáiban, és majdnem, majdnem
kifagadtak, levetvén magukat a földre és ököllel csapkodva,
hogy fuldokló rohamokabn megsemmisüljenek. Aztán látta Ő még
jobban szenved talán, s így végre megszólalt valami emberi hangon,
és mosolyt erőltetve az arcára végre elindult, és majd csak jó pár
lépés után kezdte el magát szörnyen sajnálni, és elveszettnek
érezni. Nem volt mindig ilyen jó fej. Látod Ess, már én is majdnem
jó ember vagyok, érző és felelősségteljes, ennek örülök, mert talán
miattad is vagyok kicsit ilyen.
Sarah ma már inkább csak nevet. Sőt a legszívesebben együtt
nevetne vele, és megvigasztalná, hogy nincsen semmi baj, mert jól
tudja, ha ő kétségbe volt esve, akkor Ess hogy érezheti magát.
Ezen a legjobb lenne most nagyokat kacagni, lopva egymás szemébe
nézve, majd gyorsan elkapva, kezünkkel a szánkat takarva némán és
hangosan kinevetni a világot, s benne leginkább saját magunkat.
Mert akkor elmondanám neki, hogy nem történhetett másként, vele,
velünk biztosan nem, ha két másik ember lett volna ott, akkor igen.
Akkor "sarah" belebújt volna annak a kedves lánynak a köntösébe,
takarójába, sőt még az ottfelejtett ruháit is felpróbálta volna és
ess szemrebbenés nélkül nézte volna, s a lelkiismeretet hírből sem
ismernék. De Mi: másik Sarah és másik Ess vagyunk, akiknek a
lelkiismeretét ugyan kicsukták az ajtó elé, hogy ne zavarjon, de az
úgy didergett ott félelmében, hogy sajnos beszűrődött az ajtón
keresztül ahogy a fogai össze-összekoccantak....így nem csoda, hogy
Ess, amikor kiment az előszobába meghallotta azt, és észrevétlenül
beengedte, és akkor már vissza is költözött a lelkébe, a helyrére,
ahonnan erőszakkal lett szegény kirakva.
A két béna kis madár jó nagyott esett így a fészekből, ki- ki az
adott magasságú faágról. És most megszeppenve ücsörögnek a hideg
porban, kis tolluk most nem ragyog fényesen...szemlesütve
porolgatják magukat és próbálják összekaparni széthullott
önbizalmukat, mert a fészek magasan van; márpedig vissza kell jutni
oda.
Ma már süt a nap Ess, látod, hát remélem már te sem vagy
szomorú. Így történt ez a nagy találkozás, a két vonzás titkos
párbaja, melyben mindketten kellően fájdalmas sebet kaptunk. De
tanulunk belőle. Én legalább is szeretnék, hogy legközelebb jobban
csináljuk. Akkor te jönnél hozzám, oda ahol csak én vagyok,és te
csak magadat hoznád. Mert ez másképp nem lehet úgysem.
Nem hívlak fel mert elbúcsúztunk, s talán így jobb mindnekinek,
de egy részem, aki most ezt írja nem meri ennyiben hagyni, mert még
úgy akarja, úgy akarja olvasni, olvasni, hallani,hallani, látni,
látni, érezni, érezni, mert nem tudja még az elme, nem tudhatja,
hisz alig ismeri, hogy ez volt-e az igazi. Mert ha ez az, ez az
amit keresett, akkor nélküle szüntelen bolyongásra lesz ítélve, és
menthetetlenül bezárul mögötte a racionalitás súlyos vaskapuja, és
azt a másik világot, csak fakó emlékeiből idézheti csak fel, s
talán egy holdvilágos éjszakán a hideg talajra arccal leborulva
sirtja majd az elvesztett boldogságot.
Címkék: Címkék: illúzió, nevetés, racionalitás, sírás
Ma a sűrű nap még sűrűbb estében végződött,
amit besűrűsített az erős száraz egri bor, ami első ízlelésre nem
volt az igazi, de lehet csak az képükbe mászó főpincér megnyerőnek
épp nem mondható modora miatt, viszont hatását tekintve ütött.
Sarah és Ess ekkor kezdték a gengszter hipp-hopp-pal fűszerezett
utazásukat hazafelé. Néhány kilométeren
kínos csend uralkodott a fedélzeten, majd a dübörgő pályahang, és a
hangulatban nagyon távoli zene furcsa, kissé idegen, de mégis oly
természetes egyvelege… csak a fehér csíkok mutatták egyedül a
biztos irányt. Sarah gondolatai mereven kapaszkodtak a bor
molekuláiba, és még nem akart hazaérni, még nem akart kiszállni és
befejezni ezt a napot, hisz oly sokat várt rá.
Még akarta volna, hogy az este folytatódjon,
valami hajnali, didergős, borgőzös, nagy igazságokat kimondó,
egymás kezét melengető, hosszas asszociációkat szülő
együttlétben.
De Ess azt mondta: „mennem kell”. A
legjobbkor, mikor már egymás ízét, illatát eléggé és kellően
magukba szippantották, a finom érzékszervek is eléggé ráhangolódtak
arra a kémiára, amiről azt mondjuk szerelem. Vagy csak az akarás
vágya hajt, mint a történelemben már oly sokszor? Az az illat most
is itt van a kezén, az orrában, a nyelve hegyén… mert az édes ízek
olyan finoman párologtak a kimelegedett bőrön, a finom szőrszálak
lábánál, ahogy végigsimította ujjaival, mintegy felfedező körútra
indulva a testen, amit elképzelni sem mert igazán még. Kezét a lába
közé szorította, hogy ne kelljen megfékeznie, mert azt már nem
tudta volna. Mert annyira valótlan. Most sem tudja, valóság ez az
egész vagy csak furcsa játék, mely gúnyt űz lassan racionális
világágból. Most még kuszább lett minden, már nem csak a játék
kedvéért érzi azt, amit olyan jól esik, hanem a győzelem ízét
akarja érezni mélyen a sejtjeiben. Már nincs menekvés. Most már nem
adhatja ki magát…. vége, egy másik játszma kezdődött azzal, hogy
annak, amit eddig játszott vége lett. Ő akarta. És most, íme az
üldözőből lett űzött vad, aki most csak menekülne árkon bokron át,
minél messzebbre, minél távolabb mindattól, ami már egy kicsinykét
az övé lett, de mégsem, hiszen kerítéssel van körbevonva és nem
biztos, hogy az a kerítés rossz helyen áll. Lehet, csak eltévedt a
rengetegben, amikor azt a kerítést könnyű szívvel átugrotta, hogy
eljusson a benne rejlő hívogató, buja tisztásra. Ám amit ott
talált, maga volt a Kánaán. A mesék melyben felnőtt, amiben hisz,
amiért érdemes élni.
De vajon tényleg ez az? Nem biztos, hogy ez
kell, nem biztos, hogy ezt akarták. Semmi sem biztos, ez is olyan
szép, ez is jó most, mert a kétely is magasztossá tesz mindent.
Címkék: Címkék: dilemma, ganxta, péntek este, utazás
Mikor kinézett az ablakon látta, hogy szürke, borongós az este,
tökéletes a küldetés végrehajtásához. Mivel úgy sem tud ma már
aludni, mivel a nagy fekete autó fél háromkor jön érte, hogy
elvigye a bázisra, gyorsan megtervezte a titkos bevetést. Mindenek
előtt szüksége volt egy doboz cigarettára, hiszen a nikotin
iylenkor jól jön, valamint az sem mellékes, hogy egy sötét kapucnis
alak Kecskemét amúgy is kihalt utcáin, olyan sejtemesen
misztikusnak hat, ahogy a gyéren megvilágított utcasarkon egy
cigarettára gyújt, félig a fák és a bokrok takarásában.
Ettől az ötlettől vezérelve, a kötelező németlecke után, gyorsan
Jóanyja csepel kerékpárját elővette a garázsból, mely igen
korszerű és modern eső elleni védelemmel rendelkezik és eltekert a
kanyargós kis utcákon a benzinkútra.
Útközben elhaladt az előtt az utca előtt is, ahol bevillant
neki, hogy tényleg milyen közel van. De azonnal elfordította fejét,
nehogy valaki meglássa, vagy ő bárkit is meglásson. Pedig egy kósza
gondolat erejéig eltöprengett azon, vajon megváltoztassa-e
küldetésének kivitelezését, és a kis csomagot, mely ott lapult
táskájában az ügynök gépkocsijának bal első sárvédője alá rejtse,
ahol egy macska is könnyűszerrel elfér..ez köztudott. De aztán
gyorsan elvetette az ötletet, mikor arra gondolt, de mi történik
akkor, ha meglátják, vagy a godos és óvatos ügynök szuperjárgánya
megszólal, vagy épp garázsban áll...ezeket a szégyenletes
kimemeteleket végigpörgetve agyán, hamar letett az öteletről.
Odaérve a benzinkútra kerékpárját le sem zárva megszerezte a
cigarettát, amire azonnal rá is gyújtott még mielőtt visszaszállt
volna a nyeregbe, és szívdobogva indult, hogy véghezvigye
küldetését. A szíve egyre izgatottabban vert miközben ütemesen
tekert, már a Tanítóképzőnél járt, már csak néhány méter.... Közben
a feltámadt szél sóhajra fakasztotta a fákat és a leveleiken
megpihenő esőcseppeket könyörtelenül lerázva Sarah kipirult arcára
hűvős permetet lehelt.
A piachoz érve hallotta a dinnyeárusok kiköltöztetett tévéjén
valami akciófilm hangját, és örült, hogy akkor ők sem figyletek fel
rá, ahogy elsuhant.Már látta is az ajtót! Lefékezett mikor odaért
és óvatosan letámasztotta a biciklit, nehogy eldöljön és a zaj
elárulja jelenlétét. Ám ekkor vette észre, hogy nincs postaláda!
Csak a hideg ajtóüvegen ücsörgő narancssárga kedves figurák néznek
rá kérdőn...vajon mit fog tenni?
Ekkor meglátta az ereszcsatornát, melynek rögzítő csavarára és a
falnak támasztva odahelyezte a labilis kis csomagot. Visszasétált,
majd újra ránézett.....Nem. Nem lesz jó, észreveszik és
illetéktelen kezekbe kerül, pedig a rajta levő szigorúan titkos
anyag csak is Ess kezébe szabad hogy jusson! Ám ekkor megpillanott
a távolban felé közeledő sötét alakot, így úgy döntött nem mozdul.
A cigaretta még égett, mily' szerencse, hiszen az oylan jól
strukturálja ilyenkor a kínosan lassan lépkedő időt. Elővette
mobiltelefonját is, mint akinek fontos tennivalója akadt vele, és
megvárta, amíg az alak elhalad előtte. Mikor már messze járt,
gyorsan lekapta az eresz mögül a drága kis csomagot és közben
meglátta azt a fát.. a fa tövében pedig azt a jóságos követ.
Odalépet, felemelte és aláhelyzte a nylonba bugyolált apró kis
csomagot. Tökéletes! A nyirkos kő olyan jótékonyan takarta el, mint
egy tyúkanyó a csibéit a zord világ elől.
Sarah elégedetten szipákolt még kettőt-hármat cigarettájából,
majd ráérősen biciklire ült és egy ellenőrző kör után hazatekert
szája sarkában kis mosollyal. Otthon aztán gyorsan ledobálta
álruháját és forró fürdőt engedett magának sok-sok habbal, amiben
teljesen elmerült. Érezte, hogy hideg ujjai felmelegednek, és
olykor sejtelmes mosoly ül az arcán. Sikerült.
Nem is sejtette, hogy a vasárnapok ilyen izgalmasak tudnak
lenni, főleg Kecskeméten. Feltőltődve, elégedetten várta a hajnalt,
és a hétfőt, hiszen a megtett cselekedet élménye nagy muníciót
adott neki, amivel fékezhetetlen tettvágyát is megpróbálja hűteni,
mivel megígérte a Főnöknek, rábízza a döntést és nem kezd önálló
akciókba. Csak ne lenne az az átkozott nyughatatlan lelke!
Címkék: Címkék: küldetés, titok, ügynök
Mára végeztem tennivalóim nagy részével, szépen egy kupacba
rendeztem a könyveket, füzeteket, hogy ezzel is segítsem az érzést,
hogy minden rendben van.
Pedig valójában mennyire nincs rendben! Míg a német
szavakat automatikusan, görcsösen vonszolva ujjaimat leírtam, addig
a gondolataim valahol mindig körülötted bolyongtak Anya.
Bármennyire is kényszerítettem magam, hogy figyelj, most figyelned
kell! Nem nagyon sikerült, hiába a parancs, a belső kényszer ellen
nincs hatalmam nekem sem.
Folyton csak fohászkodtam, hol magamba, hol a Jóistenhez
címezve, de még egy tisztességes ima sem tudta elhagyni a
számat....pedig meg kell hallgatnod, meg kell hallgatnod....nem
hagyhatsz most cserben...Fogadkoztam, semmi mást nem kérek Tőled,
csak ezt az egyet, tarsd meg nekem őt, ne ragadd el még tőlem!
Látod most is nekigyűrközöm, megcsinálom, igérem, látod milyen erős
vagyok? Hát hagy segítsek, hagy legyek jó gyermek, talán átvehetném
tőle a terhet...hiszen minden erőmet, minden szeretetemet belőle
merítettem, tőle kaptam ajándékba, ő miatta szeretem most magam,és
szeretnek viszont engem is. Az embereket is általa szeretem, mert
ha ő nem szeret, ha nem óv, nem félt engem olyan szretettel és
olyan odaadással, akkor talán én is valahol messze lennék
mindattól, amit úgy hívnak ember.Hát engedd meg hogy adhassak még a
szeretetemből, nekem oylan sok van még, amit megmutatnék neki, még
annyi titkot, új reményeket, annyi ki nem mondott szót, megtanult,
megértett helyzetet suttognék, vagy talán kiabálnék el neki!
Nem vagyok senki, még nem vagyok igazán, még nem lehet vége úgy
ennek a dalnak, hogy nem lehet rám olyan büszke, mint amennyire én
büszke vagyok Rá.Hát hol van az igazság? Istenem hányszor feltették
az életben ezt a keserű kérdést és tudom, én is csak a vállam
vontam meg, mert akkor olyan természetesnek, olyan magától
értetődőnek tűnik minden...amikor nem én állok ott, aki a választ
várja.Vagy az élet értelme 42 és kész. Nem vigasztal ma semmi.
Hiába a sok megtanult okosság, a rettentő tudomány, rideg
törvények, nem ad megnyugvást egyik sem.
Most meg gyűlölöm magam, gyűlölöm a praktikus, racionális
gondolatokért, amik eszembe jutnak, és egyszerűen nem is értem,
hogyan?!? Látom az arcom a monitor elsötétedett kijelzőjén.Jézusom,
ki vagy te?Annyira zakatol az agyam, hogy már fáj..de jó lenne, ha
jönne valaki és egyszerűen fejbe lőne. Tessék ezért az önző,
könnyelmű gondolatért most ezer másik büntet meg.Mintha soha nem
lenne vége. Aztán megint a der, die das...kicsit haladok, aztán
megint csak azon kapom magam, hogy meredek a semmibe, a meggyült
könnytől homályosodik a kép, ami elém tárul, bár oly' mindnegy,
úgysem tudom mit nézek.Csak nézek és mérhetetlen félelem uralkodik
el rajtam. Meg az önsajnálat. De gusztustalan.
A sárga puhadobozos Sofi még kitart, próbálom a élvezni, ahogy
csak megpöckölöm az alját és kirepül a következő szál....ez nagyon
tetszik amúgy. Annyira retró és annyira fancy, hogy még a sznob
barátnőim is rászoktak, no de nem annyira mert akkor már tényleg
sznobok lennének.
És a következő, a bűntudat marcangoló fogait, most megint
beléméllyesztette. Miért dohányzok?Mikor Ő mindig tilt? Tiltott
minden számára rosszat jelentő dologtól, s én pedig hazudtam, és
manipuláltam, ahogy csak bírtam.Ma már nem hazudok, vagy legalább
is kíméletesebben mondok igazat.És ez talán elég?Dehogy is.Most
minden huncut csalfaságom, gyerekes csínyem, kegyetlen kamaszkorom,
viharos felnőttlétem mázsás súllyal nehezedik a lelkemre, hogy
talán ha nem tettem volna, ha nem úgy tettem volna...ha megtettem
volna....Keresi az elme a képzeletbeli köveket, melyre ha rálép
visszafelé, mindre sorban, akkor nem lehet baj. Akkor nem
történhetnek rossz dolgok, akkor nem érheti baj a szerettünket. De
aztán mindig talál egy követ, amit jajj, kihagyott, vissza az
egész, de az idő fogy, olyan vészesen, olyan gyorsan és olyan
baljóslóan közeledik, hogy már a dermetségtől azt is elfelejti
melyik lépés következik.
S most csak itt ülök. Tudom, holnap nehéz nap vár rám, de talán
épp ezért nem siettetem az alvást, ne kelljen még szembesülnöm a
reggellel, hogy megint eltelet egy nap, amikor várom azt a
telefont, de közben mégis úgy kalapál a szívem, hogy majd kiugrik
és elképzelem, hogy mit mondok és hogyan, amikor magamraerőltetem a
derűt és a nyugalmat, a hangom majd nem árul el semmit. Mert hinni
akarom én is. Hiszem is, de közben már valami csak eltröt itt
belül, mert úgy hasogat. Aztán egy két pillananatig sikerül. Amikor
a lépcsőn megyek fel és az előadóban mindneki ott ül, már nem
látszik semmi, olykor végigfut a borzongás, két kérdés között
megsímítom a szék karfáját és szorosan összekulcsolom a kezem,
aztán összeszorított ajkakkal megint valami könyörgésféle mantrát
mormolok, de már fogom is a tollat és írom, amit írnom kell.
Annyi minden van amiért hálás vagyok.Most is tudom, most is
hálás lehetek mindneért, nem szabadna panaszra nyíljon a szám, de
már csak ilyen gyarló vagyok. Nem tudom élvezni igazán azt ami jó,
ha közben valami ennyire elromlik.Egyszerűen nem megy. Pedig Ő nem
tehet róla. Meg ők sem, és senki sem, tudom én ezt nagyon jól, de
talán ez megint olyan mint a kövek, melyre rá akarunk lépni,
mintegy oltalmazó láthatatlan burok, ha nem vagyok boldog, nem
ártok senkinek, ha boldog vagyok pedig akkor sem. De a lélek
valahogy egészen furcsán működik. Ja, ebből lesznek a jó kis
kényszerzavarok...remek pályára lépek azt kell mondjam. Most
majdnem röhögnöm is kell.
Még egy kicsit ücsörgök itt a csöndben, talán írok Neked is
valamit. Valami szépet. Még egy cigit elszívok, talán még egy zenét
is meghallgatok. John Lennontól a Stand by me-t...régen nem
hallgattam már, talán nem is igazán szerettem soha. Most viszont jó
nagyon.
A kávéfőzőt reggelre már odakészítettem, meg a gyufát is. Ritka
pillanat. Szinte utópisztikus. Előrelátásról és gondoskodásról
árulkodik. Ezen még én is meglepődöm, pedig ha egyedül vagyok,
ilyenek soha nem foglakoztatnak. Talán elhiszem hogy nem vagyok
egyedül...Sőt reggel a finom kávét termoszba öntöm, hozzá friss
rizstejet teszek és reggelire megvajazom azt a két puha fehér
kalácsot is, amit Anya titokban csomagolt el nekem...
Címkék: Címkék: ima, káosz, reménység
Még vizes hajjal ücsörgök a monitor kék fényében... a kezem már
elgémberedett a sok írástól mert neked drága Barátném szükséged
volt rám. De jó, de jó érzés, h vagy te nekem és számíthatsz rám,
hiszen úgy szeretlek. Tegnap megmutattam mindnekinek, hogy Melinda
örök, a férjem helyett férjem, testvérem helyett testvérem, már 23
éve. Vicces volt, de mégis igaz.
Ám segíteni nem tudom menniyre tudtam, hiszen én az életemet egy
percig nem tervezem, ami az érzelmi részét illeti. Csak azt tudom,
ha hajt valami akkor menni kell, s nem visszafordulni, csak előre
új ismertlen tájakra, ahol az utcasarkok nem megszokottak, s nem
tudjuk merre vezet az utunk. Viszont a lehetőség mindig az
ismertlenben rejtőzik, s csak ritkán a megszokottban. Legalább is
én csak ezt tudom, nekem ez az utam, mindig valami sötétebb,
göröngyösebb, láposabb, de mindig elérkezek valahová, ahol egy
pillanatra megállok, és addig a pillanatig boldog vagyok.Mert a
boldogság nem egy állapot, tudom, tudom, te is azt keresed, és nem
akartam mondani, azt hiszem nincs hátradőlve való boldogságban
fürdés, megelégedés, h most már elértem: mostantól boldog vagyok.
Csak percek vannak, csak mozdulatok, csak egy lélegzet, egy másik
sóhaj, a párna íze, a víz csobogása, a hős halála, a jó méltó
jutalma és egy gőzölgő kávé a reggeli napfényben. És az illatok,
amik rég letűnt korokat idéznek, amiken elmerengünk, valakiről
valami szépre emlékszünk, s néha meghatódva sírunk.
Már nem emlékszem mikor csukódott be a könyvem, amit az ölembe
ejtettem, s közben koncentráltam, h olvassak. Az akaratnál olykor
erőssebb a idegrendszer játéka, a csapongó csillapíthatatlan
kisülések milliói keltette életre furcsa, tagbaszakadt gondolatok,
melyek rettentő súllyal nehezednek rá a lelkemre. Aztán mintha
balerinákká változnának, tovasuhannak súlytalanul, s ha meg is
telepszenek egy percre, egy pillangónál nem nehezebbek.S ez így
folytatódik, mint az óra jár körbe és körbe,
megállíthatatlanul.
Akkor jöttél, mikor vártalak, akkor mentem amikor vártál.
A százszor átolvasott szavak, és újra és újra átélt borzongás,
az ezer féle asszociáció, ami végetérhetetlen hömpölyög az
agyunkban. Az újongás, hogy megint de jó, megint mennyire az aminek
kellene lenni, s talán az is. Talán ez az, ennyi és nem több, amibe
majd megint kicsit bele kell halni, aztán új reménnyel
továbbindulni, mert holnapra már nem számít, holnap mindig egy új
nap van. De mi van, ha nem akarom hogy új nap legyen? Mi van ha azt
szeretném ha minden nap vasárnap lenne. És nem azért mert minden
teljesül vasárnap, hanem azért, mert aznap nem kell az új nap csak
az hogy tartson még, tartson sokáig, a hajnal csak lassan
cammogjon, ne szaladjon most az egyszer a reggel kíméletlen karmai
közé.
Ami aztán mégis kíméletesen bánik majd velünk.Mert ad még
muníciót, ad még mindent amit akarunk hinni.
Te is.Te is valamit tudsz és értesz abból ami körülötted zajlik.
Te is valahogy megküzdesz vele, valahogy felfogod, valahogy
megérted.De vajon úgy ahogy én, vagy ahogy mások, akár az
idegenek.A pálinka és a barna törmelék a dohányban segít.Mindkettő
mondja a maga bölcsesességét, de egyik sem érti a másikat. A
tükörbe néznek, és mintha valami ismeretlen arcot látnának,
átmennek a másik oldalra.
Ez a szép: a diszociáció megtaró, védelmező hálója. milyen
szerencsések is vagyunk mi emberek. Főleg én. Legalább is ma azt
hiszem . Innen nézve a másik oldal, csak hiú ábránd, vagy
racionális kémia.
Címkék: Címkék: vasárnap
megint ugyanaz...már én is észreveszem.
és már megint vége.vége a napnak.meg a ciginek.a sör még tart,
de már nemm sokáig.a legszívesebben most megkóstolnék egy jó
kis calvadost, ahogy a könyv írt róla.az olyan guszta.és
mennyire fancy;)haa
a diadalív árnyékában...ki minek az arnyékában. amúgy jó könyv
csak már unom azt is mert annyira túl romantikus-nyálas lett,hogy a
kemény,megkaphatatlan férfiből egyszer csak érző szívű, menedéket
kereső, szerelmes génbot lett.génbot..ez gyuri szava, amikor
nem találta a megfelelő szót, amit előző olvasatai segítségével
szerzett...vagy mégis megtalálta és ez az? no, mindegy, azóta gén
bot gén bot mindenki és minden. a szaporodás a gének továbbvitele,
továbbadása a végső cél. ehhez kell a hódítás, a kedvesség, a
fittség..a szexualitás, a hazugság...a házasság. az elválás. a
ahódításhoz a verseny. és a verseny a legszebb az egészben, a
megmérettetés. és a megmérettetés után a győzelem vagy az
elbukás.mindkettő kell, ezt már tudom. az egyik a másik nélkül csak
csalfaság.ha mindkettőt megélted, csak akkor kezded lassan magad
látni annak, aki valójában vagy. vagy amivé váltál?
na ezt nem fogja megmondani soha senki már. ettől szép az
emberei természet, hogy plasztikus, annyira, hogy még mi sem tudjuk
hogy melyik végén kezdjünk el vele ismerkedni.
és ja az elejéről kifelejtettem: röyksopp.megint. na jó de volt
benne egy kis goran bregovic is.
Címkék: Címkék: este
"mindenféle emberi érintkezésben jelen van az is, hogy el kell
viselnünk az ostobaságot és a megbízhatatlanságot....Meg a szinte
minden ember mélyén ott rejlő, jól-rosszul titkolt
őrültséget...."
Címkék: Címkék: valóságok
"Megnyugodott. Nem azért, mert két
hétig boldog volt, hanem mert lelke mélyén is megértette, hogy az
ünnepnek nem kell örökké tartania, és ez az ünnepnapi férfi úgy
adódott az életében, mint valami hatalmas ajándék, olyan hatalmas,
hogy megtarthatta ugyan egy kicsikét, de haza nem vihette"....
Címkék: Címkék: kérdések, válaszok
Ma megint sütött a nap. Kezdem elhinni, hogy tavasz van.
Előbújtak az emberek a sötét lakásaikból, levetették
nagykabátjaikat és elvitték az autót a mosóba. Minden
csillog-villog, szikrázik a napsütésben. Én is kimerészkedek az
utcára, de valami megmagyarázhatatlan óvatosságból felveszem a
sárga bőrkabátomat, talán, hogy nehogy elillanjon e múló
tünemény.Babonából.Pedig nem vagyok babonás.De ma igen. Hiszen
minden jel erre mutat. Például az ilyen közhelyek, mint a
"csak sokat kell rá gondolni és akkor biztosan bevonzod"
és ehhez hasonló bölcsességek.
Nos, én sokat gondoltam RÁ. Be is vonzottam végre, bár a
költség-haszon elemzést nem készítettem el, miszerint a ráfordított
energia és a rég várt eredmény milyen arányban lehet...hát óvatos
becslés mellett is : siralmas.
A körúton viszont újra felszabadultan, nevetgélve vonultunk,
néha hátbaveregetve egymást és szapora léptekkel siettünk a
megnyitóra. Mert szerinted nélküled nem fogják elkezdeni a
beszédet, tehát pontosnak kell lennünk, arról nem is beszélve, hogy
a pogácsa és a pezsgő is finom, ha késünk, még a végén elhappolják
előlünk!
Mikor átszellemültségünk a tetőfokára hágott volna,
megláttam.Minden bölcsesség, babona értelmet nyert, viszont a
tavasz jelentéktelenné vált, már nem ragyogott a nap
ugyanúgy, hiszen azon a napszemüvegen megcsillanva elvesztette ő is
az önbizalmát és szégyenében nem villogott már úgy a frissen mosott
autókon, nem melegítette már a csupasz felkarom. Visszavettem a
bőrkabátom és szív dobogva tovább indultunk eredeti célunk
felé.
Megérkeztünk és elkezdődött a beszéd. Semmit nem értettünk, csak
próbáltuk megfejteni a titkot, melyet már ezerszer megvitattunk,
boncolgattunk és végkimerülésig hajtogattunk, kántálva újra és
újra, mint amikor révülni akar az ember, mert a racionális világban
nem talál több értelmet.
Közben a szavak a mikrofonból néha elértek egészen a choleánkba,
talán az elsődleges hallókéreg is aktiválódott, de hogy onnan
tovább egy tapottat sem jutott, arra meg merek esküdni. Lassan
vége. Megrohamozhatjuk a pogácsáspultot. Már előre elterveztük,
hogy mindkét markunkat teletömjük pogácsával, a pezsgőt csak
üvegből isszuk és ha utunkba kerül egy-egy buta műalkotás
egyszerűen lábunkkal felrúgjuk, és arrébb taszajtjuk, bosszankodva,
trágár káromkodásokkal illetve.
Aztán ha a pogácsát már nembírjuk megenni, azért a megszerzett
zsákmányokba mindbe beleharapunk még egy utolsó falatot és a
maradékot pedig a kitűnő magyar zenakar fúvós hangszereibe tömjük
és közben ráütünk a dobokra, cintányérokra nagyokat, persze
kizárólag ritmus és érzék nélkül.
Ezután szépen elvonulunk. Miközben erről ábrándoztunk
körbenéztünk és rájöttünk, milyen szánalmas itt mindenki. A
művészek, akik létrehozták a művészéletet, a művészösszejöveteleket
és a művészkedést..Megállapítottuk, hogy aki művész, az nagy
valószínűséggel nem sikeres ember, a szó menedzseri értelmében. S
milyen megvetően jegyeztük meg, hogy a művészet, a művészkedés egy
intellektuális pótszer, mert ez is egy csoport, egy
identitásalkotó, megkülönböztető, énkiemelő funkció
valójában. Igen, hiányt pótol, hiszen nekik mind hiányzik az ami
neked megvan. A szépség, a siker,...Amit persze Te sem tudsz, hogy
mindened megvan, még többre vágysz. Vajon Te mire vágysz, mire
irigykedsz? Hiszen senkinek nem ragyog két Nap a drága
napszemüvegén, nem csúszkál a Holdról és nem siklik az Óperenciás
tenger hullámain. Aphrodite sem kel már ki újra a habokból
senkinek.Neked is nehéz lehet az Élet, most már tudjuk, hiszen
valóban csak irracionális dolgokra vágyhatsz már.
Mi meg itt állunk, körülöttünk a hiánypótlás felkínálkozó
elemei, az azt használók bájos és estelen empátiája, bármikor
készen arra hogy befogadják ezt a két magabiztosan toporgó idegen
ismerőst.Nem is sejtik rettenetes gondolatainkat, melyet a
pogácsamajszolás közepette odacsámcsogunk egymásnak és teli szánból
felszakad egy-egy gonosz kacaj...
Pedig mi nem tartozunk még ide sem. Csak ábrándozunk, néha
sírunk, néha nevetünk, gyalázzuk a nálunk még esetlenebbeket és
messziről kerüljük a sikert. Mert mi a bajban vagyunk jók, ott
idilli a környezet, ahol vár ránk az önsajnálat, a hideg napsütés
és a forró hópelyhek.
Címkék:
nem akarok ma nemzetiszínben tündöklő szavakat festeni, csak
hallani végre a a szisszenést, melyet az alumínium doboz nyitásakor
elhagyja az ajkát.
TANKCSAPDA.
megint kívülről várom az enyhet adót, de csak a fridzsider
jóvoltából élvezhetem.mert ma sem jöttél.messze vagy innen nagyon,
soha nem is voltál közel.de amikor mégis elhisszük, hogy a fashion
tv aláfestő dallama mellett összetartozunk, az jó nagyon.
a rózsaszín szemhéjú fiatal, üde lányok, egymást kényezteve a
mezőn, idilli homályban adnak valami bájt az estémnek, amitől
ismét szeretet költözik a szívembe.
mennyire hasonlít hozzám ez itt például? fogalmam
sincs.valószínűleg semennyire, csak a színek, vagy a fazon
ismerős. vagy csak a mozdulat. nem számít.
ahogy ez is olyan ismerős...ma minen olyan ismerős, unalmas, és
szánalmas.
talán ha megcsípne egy mérges tarantula pók, azt élvezném.ma
megtaláltam végre a dalt, melyet egy reklámban hallottam és
megtetszett, elolvastam a szöveget is, és úgy is tetszik, azóta
hozzátartozik az identitásomhoz.ma. holnap majd keresek egy
másikat.
Címkék: Címkék: sör,, tank, zene,
